LMP

Kínzó kérdések

Kevés olyan október 23-i megemlékezés volt eddig, amelyet az ideihez hasonló várakozások előztek meg; elsősorban a volt miniszterelnök, Bajnai Gordon visszatérő beszéde miatt. Ebben ugyanis az egykori kormányfő egy választási párt nyitva hagyott lehetőségét vázolta fel, amely, reményei szerint elfoglalva
Folytatás

Előválasztások Magyarország államban

(Az írás eredetileg a HVG 2012. január 31-i számában jelent meg) Az Egyesült Államokban januárban kezdetét vette a 2012-es elnökválasztás előválasztási valóságshow-ja. Az azonos párthoz tartozó elnökjelöltek versengését az utóbbi néhány alkalommal egyre növekvő magyar érdeklődés is kísérte. 2008-ban Barack Obama történelmi jelentőségű
Folytatás

A bomlás virágai

Az LMP válságáról Ha egy fiatal párt éppen frissen learatott sikerei – 2011. december 23.-án tartott tüntetés ilyen momentumnak mondható – közepette mutat aggasztó válságtüneteket és a bomlás jeleit, az elsőre talán meglepőnek tűnik. Jobban belegondolva azonban a politikának épp
Folytatás

Önkormányzati választás 2010

A 2010-es önkormányzati választás előkészítésekor a Fidesz-KDNP láthatóan semmit sem bízott a véletlenre. A választási rendszer átszabásának elsődleges szempontja az volt, hogy az aktuális népszerűségi adatok alapján maximalizálja a várható kormánypárti mandátumok számát. Attól függetlenül, hogy ezt mennyire tartjuk demokratikus
Folytatás

Hárompárti parlament – sokszínű Jobbik

A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága ugyanitt 5 százalék. A Progresszív Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása – melyhez az adatfelvétel elkészítésével a Publicus
Folytatás