Magyarországon 2012. január 1-jén új egyházügyi törvény lép hatályba, amely jogszabály külön kiemel 14 magyarországi egyházat, míg a többieknek külön eljárásban kell folyamodniuk ezért a státusért. Jómagam római katolikusként akár nyugodtan hátra is dőlhetnék, elvégre „megúsztam”, azonban ennél sokkal értelmesebb
Folytatás
Kritikus intézetavatás
Ünnepi esemény színhelye volt a Parlament június 30-án, több okból is. Az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton megtisztelte jelenlétével a Tom Lantos Intézet megnyitó ünnepségét, amely intézetet ráadásul egy demokrata párti politikusról neveztek el. Akár így is végződhetett volna egy, az
Folytatás
Folytatás
A véleményem szabad
„Lehet tüntetni, de elvárjuk azt, hogy a tüntetések ne akarják lerombolni Magyarország fontos céljait.” Vagyis lehet tüntetni, de nem mindegy, hogy miért, mikor és kivel, vagy mivel szemben. E szavak hangzottak el 2011. június 27-én a Parlamentben, akkor, amikor Schiffer
Folytatás
Folytatás
Önkormányzati választás 2010
A 2010-es önkormányzati választás előkészítésekor a Fidesz-KDNP láthatóan semmit sem bízott a véletlenre. A választási rendszer átszabásának elsődleges szempontja az volt, hogy az aktuális népszerűségi adatok alapján maximalizálja a várható kormánypárti mandátumok számát. Attól függetlenül, hogy ezt mennyire tartjuk demokratikus
Folytatás
Folytatás
Itt az idő… kormányozni!
Orbán Viktor többször kijelentette, hogy kormányra kerülésük esetén nem kérnek 100 nap türelmi időt, így itt az idő, hogy a kormányzás első hónapjának mérlegét megvonjuk. Márpedig van miről beszélni, hiszen már az új kabinet megalakulása előtt törvényhozási dömping kezdődött az
Folytatás
Folytatás
KDNP: a bónusz frakció
A 2010-es országgyűlési választás után mindenki arról beszélt, hogy Magyarországon most először jöhet létre olyan kormány, melynek nincs szüksége koalíciós partnerre. A kétharmados többség „bűvöletében” azonban elfeledkezünk arról, hogy a Fidesz nem egyedül indult a választáson, hanem közös listán a
Folytatás
Folytatás
Áprilisi meglepetés?
(A cikk a Népszabadságban jelent meg.) Az amerikai politikai köznyelvben a választások előtti váratlan fordulatot „októberi meglepetésnek” szokták nevezni. Ennek következtében egy esélytelennek tűnő jelölt is képes lehet arra, hogy akár vesztettnek látszó helyzetet is megfordítson, vagy az eredményt szorossá
Folytatás
Folytatás
Búza és ocsú
Többnyire kelletlen fintorral, gyanakodva fogadom, amikor a Fidesz és a szélsőjobboldal kokettálásáról, vagy a hazai jobboldal egyetemes rasszizmusáról, ősbűnéről hallok. A Fideszről persze – ellentétben sokszor követendő példaként emlegetett nyugat-európai testvérpártjaival – nem mondható el, hogy kínosan óvakodna akár a
Folytatás
Folytatás
Hárompárti parlament – sokszínű Jobbik
A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága ugyanitt 5 százalék. A Progresszív Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása – melyhez az adatfelvétel elkészítésével a Publicus
Folytatás
Folytatás
Politikai Térkép