Blog

A Fidesz-KDNP választási ígéretei és a második Orbán-kormány első másfél éve

A Magyar Progresszív Intézet elemzésének összefoglalója

A Magyar Progresszív Intézet új elemzésében a kormányváltás óta eltelt bő másfél év kormányzati gyakorlatának fényében vizsgálja a Fidesz-KDNP ellenzékben képviselt szakpolitikai üzenetei és későbbi politikája közötti viszonyt. Elemzésünkben tíz fontosabb szakpolitikai területen vetettük össze ígéretek és megvalósulás, illetve az ellenzékben és kormányon képviselt álláspontok egymáshoz való viszonyát. Ezek közül alább az öt, általunk legfontosabbnak ítélt területre vonatkozó megállapításainkat foglaltuk össze vázlatosan.

A választási rendszer átalakítása

A Fidesz választásireform-koncepciójának változásait érthető módon nem kőbe vésett elvek, hanem a párt mindenkori stratégiai-hatalmi helyzete határozta meg a magyar politikai erőtérben. 1995-ben, kispártként a Fidesz a mai LMP-hez hasonlóan még az arányos választási rendszer mellett érvelt. Ahogy az MSZP egyetlen érdemi kihívójává és a mérsékelt jobboldal egyre inkább uralkodó erejévé nőtte ki magát, úgy tolódott koncepciója egyre inkább a többségi elemek által dominált, a győztest nagymértékben jutalmazó modell felé.

A természetes szövetségeseit fokozatosan kiszorító, illetve integráló Fidesz még 2005-ben is élesen kikelt a szocialisták azon terve ellen, hogy egyfordulóssá alakítsák a magyar választási rendszert, mondván: a második forduló jelenti a másodlagos választói pártpreferenciák érvényesülésének egyetlen esélyét. 2010-re azonban már a jelenlegi érdekeinek sokkal inkább megfelelő, a két forduló közötti szövetségkötéseket megszüntető szisztémáig jutott el. Emellett – a többi parlamenti párthoz hasonlóan – az egyetlen tartós elem a parlamenti létszámcsökkentés igénye volt, amelynek vonatkozásában csupán a törvényhozás méretének elérni kívánt célszáma változott.

A legkomolyabb ellentmondást a határon túli magyarok szavazati joga kapcsán tapasztalhattuk. Emlékezhetünk, hogy „nehézsúlyú” fideszes politikusok nemcsak a 2004. decemberi népszavazás, de a 2010-es választási kampány során sem győzték hangsúlyozni, hogy a kettős állampolgárság megadása nem jelentheti a választójog automatikus – vagyis állandó magyarországi lakhely híján történő – kiterjesztését. Ezzel szemben a kormányváltást követően gyökeres fordulat következett be a kormány hozzáállásában, aminek eredményeképpen a határon túli magyarok végül megkapták a választójogot.

Válságkezelés: adórendszer és gazdaságpolitika

A kormány a gazdaságpolitika területén járta be a leginkább kacskaringós utat az elmúlt másfél évben. Ennek elsődleges oka, hogy ellenzékből a Fidesz-KDNP a kormányzati restrikciós politikát bírálva egyszeri és nagymértékű adó- és járulékcsökkentéssel javasolta kezelni a Magyarországra gyűrűző válság hatásait, miközben tagadta, hogy ennek ellensúlyozására kiadáscsökkentő intézkedésekre lenne szükség. Sőt, a bevételkiesés pótlása helyett az állami újraelosztás mértékének további növekedését előrevetítő javaslatokkal, valamint nagy volumenű állami beruházások révén megvalósítandó gazdaságélénkítési programmal állt elő. Mindemellett a választási program a foglalkoztatás bővítését, tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért.

Kormányra kerülve a Fidesz-KDNP gyorsan szembesült azzal, hogy ígéreteit, amelyeket csak a költségvetésihiány-cél drasztikus eleresztésével kísérelhetett volna meg valóra váltani, a realitások szorításában nem lesz könnyű végrehajtani. Bár az szja-csökkentés (a családi kedvezmény és a korábban elutasított, majd tavaly ősszel lényegében el is törölt egykulcsos rendszer bevezetése mellett) megvalósult, az ekkor és később keletkezett költségvetési lyukakat kemény megszorításokkal és számtalan új adónem bevezetésével kellett betömködni. Mindemellett 2011 végéig sem lett semmi a járulékcsökkentésből (ehelyett egyenesen járulékemelés történt) és a gigantikus állami gazdaságélénkítésből, miközben a hónapok előre haladtával és az egyre rosszabb gazdasági mutatók hatására a foglalkoztatottság bővítésének célszámaiban is fokozatosabban vált egyre szerényebbé a kormány. A ciklus végéig a Nemzetgazdasági Minisztérium így is optimista becslése már „csak” 200 ezer új munkahellyel számol, az eredetileg meghirdetett 400 ezer helyett. A további választási ígéretek közül a nagyarányú bürokráciacsökkentés szintén csak álom maradt, míg az adórendszer egyszerűsítése 10 kisadó megszüntetését jelentette: az ÁFA, az egyszerűsített vállalkozói adó és más adóterhek emelkedésével, valamint újabb kisadók sokaságának bevezetésével ellensúlyozva.

A mából visszatekintve úgy tűnik, hogy az IMF-fel való együttműködés korábbi kritikájával, illetve elvetésével a Fidesz-KDNP életveszélyes csapdát helyezett el későbbi kormányzása útjában. A „gazdasági szabadságharcot” lezáró tavalyi „fegyverletétel” az IMF előtt és ennek várható fiskális következményei vélhetően jóval nagyobb morális károkat okoznak a kormányzó pártszövetségnek, mint okozott volna a kevésbé látványos, de kiszámíthatóbb, kiegyensúlyozott partneri viszony folytatása.

Oktatás

A kormány oktatáspolitikája a kormányváltást követő első évben mintha paralizálódott volna; csak 2011 végére került a parlament elé az új köznevelési és felsőoktatási törvény tervezete, amelyek körül az elfogadás pillanatáig komoly viták zajlottak a kormányzó pártokon belül. A homályos és meglehetősen általános választási ígéretek közül valójában egyedül a szakképzésnek a Fidesz-KDNP-vel szövetséges Magyar Kereskedelmi és Iparkamara sürgetésére kidolgozott reformja valósult meg, miközben korábbi vállalása ellenére a kormány semmit sem tett az újabb iskolabezárási hullámok ellen, és a feledés homályába veszett a kismamák ingyenes továbbtanulásának 2009-es ígérete is. Ami az oktatásnak a választási programban szereplő felzárkóztató funkcióját illeti: az iskolabezárások folytatódása, az alsó tagozatos buktatás visszaállítása és a tankötelezettség korhatárának leszállítása éppen a leszakadó rétegek gyermekeit fogják a legérzékenyebben érinteni, megalapozva egyúttal a szegénység további újratermelődését. Az általában a szegényebbek esélyhátrányát növelő intézkedések e csoporton belül is különösen súlyos következményekkel járnak a cigány fiatalokra nézve, akik integrációjának programját pedig a Nemzeti Ügyek Politikája a „tanulás-munka kiemelkedési útja” hangzatos jelszavával „pipálta ki”.

A legnehezebben magyarázható fordulatot persze az önköltséges képzési forma bevezetése jelenti a felsőoktatásban attól a pártszövetségtől, amely kétharmados választási győzelmét egyebek mellett a tandíj elleni népszavazás sikeres menedzselésével alapozta meg. Az önköltséges képzés ehhez képest olyan tandíjat jelentene, amely – az általában tandíjként emlegetett költségtérítéssel ellentétben és világszerte példátlanul – nem a képzés 50-60, de egyenesen 100 százalékát fizettetné ki a hallgatókkal.

Egészségügy

Az egészségügyből történő forráskivonásoknak ellenzékben a mostani kormánypártok voltak a legfőbb politikai haszonélvezői. Ennek ellenére a kormányváltás óta eltelt bő másfél év elvesztegetett időnek tűnik. Pesti Imre fideszes szakpolitikus korábbi ígérete, amely szerint a kormányváltás után 200 milliárd forintnyi pluszforrás jut majd az egészségügyre, hamar feledésre ítéltetett. A korábbi ígéretekkel ellentétben nemhogy növelték volna az orvosok és ápolók számát, de tovább folytatódott az orvosok elvándorlása. Nem történt meg az eladósodott kórházak adósságrendezése, pusztán államosításuk van napirenden, a Semmelweis Terv strukturális átalakításai pedig sokkal inkább további intézménybezárásokat vetítenek előre. Elmaradt az alapellátásban dolgozó háziorvosok adminisztrációs terheinek csökkentése is. Végezetül, bár ígéretéhez híven a kormány nem sokkal a választások után megszüntette a rezidensek röghöz kötését, egy alig egy évvel később meghirdetett ösztöndíjprogrammal részlegesen újra bevezette, sőt a „diplomásadó” tervével lényegében ki is terjesztené azt.

Nyugdíjrendszer

Ellenzéki évei alatt a Fidesz talán a nyugdíjrendszer vonatkozásában tette legirreálisabb ígéreteit, amelyek 2006-ban a 14. havi nyugdíj vállalásában csúcsosodtak. Fontos kiemelni, hogy mindeközben, bár lehetőséget kívántak biztosítani a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság egyéni döntés alapján történő megszüntetésére, a 2010-es választási program kimondottan leszögezte, hogy az új kormány nem hagyja veszélybe kerülni a pénztárak megtakarításait. Annak ellenére, hogy a végül bekövetkező „államosítást” a kormány „nyugdíjmentésként” kommunikálta, kérdéses, hogy a pénztárukból „kiterelt” tagok így értelmezték-e a kormányzó pártszövetség korábbi ígéretét.

Elemzésünkben a korhatár előtti nyugdíjak kérdésére is kitértünk. Érdekes ugyanis a mából visszanézve olvasni, hogyan védelmezte nagy hévvel 2006-ban a rendőrök kedvezményeit az a Lázár János, akinek vezérlése alatt a kormánypárti parlamenti többség 2011-ben elvette a „korai pihenő” lehetőségét.

(Az elemzés teljes összefoglalója itt, az elemzés szövege pedig itt olvasható)


 

Comments are closed.