Blog

Az inga visszavág

(A cikk megjelent a HVG 2011. július 10-i számában)

A gazdasági világválság hatására az elmúlt években sokat olvashattunk a kapitalizmus világméretű válságáról vagy egyenesen végéről, az állam újraépítéséről, a bankok és a pénzügyi spekulánsok megregulázásáról. A magyar gazdaságpolitika jelenlegi alakítóinak (elsősorban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek) is fő jelszavuk a „neoliberális” évtizedek után megváltást hozó „új gazdaságpolitika”, az állami szerepvállalás növelése, a „spekuláció” visszaszorítása, a „munkaalapú” gazdaság felépítése.

Ugyanakkor a protekcionista, kis- és középvállalkozás-párti, nemzetközitőke-ellenes retorika sem fedheti el, hogy a kormány fő gazdaságpolitikai célkitűzései zavarba ejtően hasonlítanak az elődökéihez, akiket a mai vezetők ellenzékben még többek közt az államháztartási hiányt központba helyező költségvetési tervezés miatt támadtak. Bár az is tény, hogy az Orbán-kormány eleinte nem a magas államadósságot tekintette az ország első számú ellenségének, és az államháztartási hiánycél elengedéséért kilincselt Brüsszelben. Mint kiderült, hiába.

Az állam gazdaságban játszott szerepét illetően viszont valóban filozófiaváltásnak lehetünk tanúi. A jelenlegi kormány a korábbiaknál jóval nagyobb merészséggel közelít a magángazdaság államhatalmi erővel történő befolyásolásának kérdéséhez. A második Orbán-kormány számos markáns lépésével, így a példátlan arányú különadókkal, a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elzsarolásával, a hajmeresztő lex Mallal, a bérkommandók hamvába holt kísérletével, újabban pedig az adóátrendezési kaland bérköltségeinek magánszektor általi megfizettetésére irányuló tervvel tabukat döntöget. A megközelítés tehát más, de valóban új gazdaságpolitikáról beszélünk?

A Kádár-rendszer tervutasításos gazdaságpolitikájának és „puha” diktatúrájának végső csődjével szembesülve, a nyolcvanas években Magyarországon közgazdász körökben felfedezték a magángazdaság szereplőit sújtó adminisztratív kényszerpolitikáról már a negyvenes években páratlanul lényeglátó kórképet adó, bécsi születésű, Nobel-díjas közgazdász és politikai gondolkodó, Friedrich A. Hayek műveit. Hayek a közvéleményben ma is túlértékelt amerikai New Deal, a sztálini tervgazdaság és a hitleri önkényuralom gazdasági és társadalmi tapasztalataira építve tett közzé megsemmisítő kritikát az önnön mindenhatóságába vetett hittől megrészegült államról. Alaptétele volt, hogy a szükségszerűen korlátozott mennyiségű információval rendelkező központi tervezés képtelen a piaci szereplők törekvései által mozgásban tartott spontán gazdasági rend funkcióit átvenni. Arra azonban alkalmas, hogy erre törekedvén újabb és újabb területeket vonva az ellenőrzése alá, egyre jobban korlátozza az egyéni képességek kibontakozását, nem utolsósorban pedig az állami függésbe taszított állampolgárok szabadságát. A diagnózist persze nem volt nehéz rávetíteni a késői Kádár-kor vergődő paternalizmusára – nincs új a nap alatt.

Hayek elemzése ma is revelációként hat. Európában és Magyarországon semmi okunk sincs új gazdaságpolitikáról beszélni. Sokkal inkább az állam mindenhatóságába vetett vakhitre építő régi gazdaságpolitika visszatérésének, egy évszázadok óta mozgó inga újabb kilengésének lehetünk tanúi. Jellegében pontosan olyan túlzásnak, mint amelyik harminc évvel ezelőtt – szintén nem első alkalommal – minősítette általános ellenségnek az államot.

Talán nem tűnik túl merésznek, ha megállapítjuk: a korábbiakhoz hasonlóan valószínűleg ez az irányváltás sem lesz végleges. Mindaddig, amíg a kormányok a szabadpiaci mechanizmusok spontán működéséhez elengedhetetlen központi szabályozás ideális, egyensúlyi mértékének keresése helyett az állami szerepvállalás problémájára vagy-vagy kérdésként próbálnak végleges választ adni, az inga nem áll meg. Már csak azért sem, mert az önhitt, voluntarista gazdaságirányítás kudarcát – ha megfeledkeztünk is róla – az államszocializmus bukása egyszer már látványosan megmutatta. Néhány évtized, de talán csak pár év múlva nem Marxot fogják új kiadásban elkapkodni a könyvespolcokról világszerte. Hanem a ma elátkozott neoliberalizmus egyik atyját: Hayeket.

 

Comments are closed.