Blog

Védelem nélkül

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága június 14-én nagy vitát kiváltó törvényjavaslatot nyújtott be a Házban, „Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról”. Az indítvány lényegében a soron kívüli eljárási szabályok alá tartozó ügyek körét bővíti a „kiemelt jelentőségű” ügyek kategóriájának bevezetésével, alapvetően az eljárások gyorsítása érdekében. A cél, mint a legtöbb esetben, helyeselhető, a részletekkel, mint az ugyancsak oly gyakori, már komolyabb problémák vannak.

A bírói szervezet malmainak lassú őrlése, az – egyébként korántsem csak büntetőjogi – eljárások végtelen elhúzódása régóta téma a magyar közéletben, és számos észrevétel tárgyát képezte az elmúlt években. A büntetőeljárások tavalyi felpörgetése mellett a gazdasági perek gyorsítása érdekében például legutóbb 2009-ben szigorították a polgári perrendtartást, ami már akkor is legalább két tanulsággal szolgált a szóban forgó szándékokat illetően. Egyrészt, hogy a rendszerhez rendkívül óvatosan, hosszas előkészítést követően és apró korrekciókkal szabad csak hozzányúlni. Másrészt, hogy nincs olyan szigorítás, amely minden igényt kielégítene, másképp fogalmazva: hogy a bírói eljárások ideális szabályozása és sebessége valószínűleg csak álom. Ennek oka részben persze a hazai bíróságok laza határidő-kezelésében, részben a bürokrácia túlburjánzásában keresendő, ennél is fontosabb azonban, hogy mindenekelőtt is a jogállamiságban, amelynek kiiktatása vagy csorbítása kétségkívül túlzott ár lenne a gyorsabb eljárásokért. Márpedig a beterjesztő a szöveg alapján éppen ezt az árat készül kifizetni és kifizettetni.

Nem vagyok jogász, és már csak azért sem szeretnék bővebben foglalkozni a javaslat jogi abszurditásával, két alkotmányunkat és Magyarország által is vállalt nemzetközi kötelezettségek sokaságát sértő voltára, mert az elmúlt napokban ezt már számtalanszor megtették előttem, mindenekelőtt a 48 órás védelemnélküliség és a 120 órás őrizetbe vétel intézményesítése kapcsán.

Politikai elemzőként inkább a történet politikai vonatkozásait vizsgálom, már csak azért is, mert a nagyon is vitatható szakmai érvek mellett a Fidesz-KDNP szempontjából leginkább politikai megfontolások indokolhatják az alapjogok durva szűkítését. A parlamenti többség számára két okból hajthat rövidtávú hasznot a Ház előtt fekvő indítvány elfogadása:

1.  A javaslat elvileg meggyorsíthatja, de mindenképpen látványosabbá teheti az „elszámoltatás” ügykörébe tartozó eljárásokat (erre a kormány csökkenő népszerűsége és az előttünk álló nehéz hónapok figyelembe vételével még nagy szükség lehet).

2. A módosítás alkalmas lehet a magyar választók körében jelenlévő rendpártiság kielégítésére. A beterjesztő a korrupció, a (szocialista) „politikusbűnözés” elleni küzdelem és az „elszámoltatás” gyorsításának népszerű jelszavának zászlaja alatt nyilvánvaló, de a jogilag nem feltétlenül képzett állampolgárok számára nem feltétlenül ismert szakmai-emberjogi problémákon átgázolva borítaná fel a büntetőeljárási jog szervesen kialakult rendszerét. Jellemző állampolgári előítélet, hogy „a törvény jobban védi a bűnözőket, mint az áldozatokat” (vö.: ártatlanság vélelme), vagy hogy „a nagyhalaknak csak jó (és drága) ügyvédre van szükségük, aki kidumálja őket a bajból”. A javaslat elsődlegesen ezekre az állampolgári vélekedésekre rezonál, ahogy a kormány az elmúlt egy évben szinte minden, alkotmányos vagy demokratikus szempontból vitatható lépése esetén általában a közakaratra hivatkozott.

Így mindez akkor is hajthat hasznot a kormánytöbbség számára, ha az indítvány elfogadását követően az Alkotmánybíróság azonnal meg is semmisíti azt (bár a testület napirenden lévő „felhigítása” korántsem borítékolja ezt a végeredményt). Vagyis, ha nem emelkedik törvényerőre, csupán hetekig-hónapokig beszélnek róla, látványosan „a korrupció felszámolásában érdekeltek” és „nem érdekeltek” térfelére osztva a politikai mezőt. A kérdés csak az: milyen hatással lesz hosszú távon a magyar demokratikus politikai kultúrára, ha a hatalom rövidtávú politikai vagy akár költségvetési haszonszerzés céljából (lásd: az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbítása) feszegeti az alkotmányosság és a jogállamiság határait. És erre nemcsak az ellenzéknek, hőzöngő értelmiségieknek, felháborodott választópolgároknak kell választ keresniük. Fel kell tenniük a kérdést önmagukban a kormány támogatóinak és elsősorban a kormánypárti képviselőknek is: tényleg erre adtak és kaptak kétharmados felhatalmazást?

Szóljon hozzá

You must be logged into post a comment.