Blog

Igazodás

„Hm! hm! az nem tetszik nekem, hogy az a kis alacsony csemete ott oly nagy és pompás gyümölcsöt terem; a nagy, fönséges tölgyfa pedig csak oly kis, hitvány gyümölcsöt hoz. Ha a világot én terem­tettem volna, a tölgyfán csupa nagy aranysárga, mázsás tök teremne. Azt lett volna aztán gyönyörűség megnézni.” /Schmid Kristóf: Tanulságos Beszélykék Kisebb Gyermekek Számára, Budapest, 1891./

Csak rajta múlt

Elolvasva Orbán Viktornak a Kronen Zeitungnak adott interjúját, az ember könnyedén egyfajta teremtéstörténetet képzelhet maga elé (magyarul itt érhető el). Még csak azt sem lehet mondani, hogy a magyar sajtó félrefordítása miatt találkozhattunk olyan kijelentésekkel, amelyekben a kormányfő arról értekezik, hogy ha akart volna, teremthetett volna magának elnöki rendszert is („Ich hätte ein Präsidialsystem nach französischem Muster schaffen können, tat es aber nicht.”), vagy éppen szándékosan kötötte meg ő személy szerint a következő kormányok mozgásterét („Und ich mache auch kein Geheimnis daraus, dass ich diesbezüglich die Hände der nächsten Regierung binden möchte. Und nicht nur der nächsten, sondern der nächsten zehn Regierungen!”). Mindez szöges ellentétben áll az interjú során elmondottakkal, miszerint a köztársaság legfőbb intézménye az Országgyűlés, amelynek ő is alá van rendelve. (Olyan apróságokról már nem is beszélve, hogy vajon mit szól Pokorni Zoltán ahhoz, hogy az ő javaslatára az Országgyűlés által megszavazott holokauszt emléknapról a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy azt ő vezette be.)

Ki szeressen?

A miniszterelnök kijelentéseiből egészen másfajta gondolkodásmódot lehetne leszűrni, mégpedig azt, hogy a parlament az ő személyes döntéseinek alárendelve működik. Mindezzel pedig politikai riválisai legfőbb kritikáit erősíti, miszerint Orbán Viktor olyan autoriter személyiség lenne, aki veszélyt jelent a működő demokráciára. Természetesen nem gondoljuk, hogy a kormányfő ne lenne a demokrácia elkötelezett híve. Ugyanakkor nem ez lenne az első eset, hogy mást mond külföldön, mint belföldön, nem beszélve arról, hogy a különböző médiumokban, illetve rendezvényeken tett megnyilvánulásai is rendre eltérnek egymástól, igazodva az éppen aktuális hallgatósághoz. Mivel a Kronen Zeitung erőteljesen jobboldali beállítottságú bulvárlap (mintha a Magyar Hírlap és a Blikk szerelemgyereke lenne) joggal gondolhatta úgy, hogy az erős vezető imázsa elnyeri az olvasóközönség tetszését. Ebből pedig akár okkal feltételezhetnénk, hogy akivel szemben állunk az egy végletekig profi politikus, aki tökéletesen ismeri fel, hogy mire van szüksége a hallgatóságának. A stilisztikai jegyek azonban annyira távol állnak az Orbán Viktorról belföldön kialakított szerény, keresztény-konzervatív képtől, hogy ez a politika végső soron inkább árt a miniszterelnök megítélésének, ellenfelei malmára hajtva ezzel a vizet. Ráadásul a 21. században már nincsenek egymástól elkülönült körök, hiszen amit a miniszterelnök a Kronen Zeitungnak nyilatkozik azt egy időben (akár akarja, akár nem) az Index, a Népszabadság, az Origo, a Magyar Nemzet, vagy éppen a Kisalföld olvasóinak is mondja. E tulajdonság tehát a 20. században lehetett a profizmus jele, mára inkább ósdi, valamint a világgal lépést tartani nem képes politikusi képét sugározza.

 

Szóljon hozzá

You must be logged into post a comment.