Blog

A nemzet én vagyok

A magyar választók hagyományosan csekély érdeklődést mutatnak a külpolitika és a szűkebben vett európai ügyek iránt. Bár hazánk az elmúlt lassan fél évben az Európai Unió soros elnöki tisztét tölthette be, ez nem sokat változtatott a régi érdektelenségen. Mindez nagyban meghatározta az elnökség eseményeiről a magyar közbeszédben zajló polémiák jellegét is. Míg például az európai romastratégia lényegi tartalmáról és kilátásairól, a horvát csatlakozást vagy a schengeni bővítést akadályozó problémákról a napi tudósításokon túlmenően viszonylag kevés szó esett a magyar nyilvánosságban, az elnökséget beárnyékoló és a sajtó számára is izgalmasabb diplomáciai csörték, feszültségek is jobbára a belpolitikai szembenállásoknak alárendelve, mintegy illusztrációként funkcionáltak a szemben álló táborok szócsatáiban.

Az egyik értelmezés szerint Magyarországnak végre erős kormánya van, amely a külföldi urak (régebben Moszkva, újabban Washington és még inkább Brüsszel) előtt történő állandó megalázkodás és parancsteljesítés helyett a nemzeti érdeket, a magyarok tekintélyét és stratégiai céljait szolgálja. Az elmúlt fél év diplomáciai konfliktusainak oka pedig kizárólag az (a hazai baloldal kiváló nemzetközi kapcsolatainak hathatós közreműködése, egy összehangolt hisztériakeltés mellett), hogy a külföld nem szokott hozzá a kétharmados felhatalmazással bíró kabinet határozott fellépéséhez. Ez a felfogás, ha a tényleges folyamatok megértéséhez nem segít is hozzá, kétségkívül alkalmas arra, hogy a nemzeti sérelmi narratívák önáltató ködébe burkolózva elzárja a tudatot minden, mégoly jogos bel- és külföldi bírálat elől; a miniszterelnök egyébként nemrégiben, a kormány első évét értékelve épp ezt a hozzáállást állította követendő példaként hívei elé.

A másik oldal szerint a kormány félreértelmezi Magyarország nemzetközi státusát, és „a fejlett Nyugat” diplomáciai etikettjét, finoman kidolgozott kommunikációs protokolljait sutba vágva felesleges konfrontációkba, kínos és nagyon nem európai botrányokba keveredik. A kormányfő megalomániás megnyilatkozásaival, a külföld folyamatos kioktatásával, az európai integrációs intézményekkel való konfrontációval és a kívülről érkező kritikák ignorálásával nemcsak önmagát és kormányát teszi vállalhatatlanná, nem egyedül, hanem az általa irányított és a világ előtt képviselt Magyarországgal együtt iratkozik ki Európából, illetve a tágabb értelemben vett nyugati világból. A fentebb idézett egyoldalú értelmezés tükörképeként az ezt hangoztatók önmagában a konfliktusok vállalásáért ítélik el a kormány, mintegy kiiktatva ezzel a konfrontációt a diplomácia legitim eszközei közül. Márpedig a nemzeti érdekek valóban felülírhatják a diplomácia etikettjét, mivel a diplomácia nem önmagáért való cél, hanem éppenséggel a nemzeti érdek hatékonyabb érvényesítésére szolgáló eszköz. Amelynek bizony az olykor nem feltétlenül sima modor is integráns része lehet, még az olyannyira csodált „Nyugaton” is. Az Unió történetében jó példa erre de Gaulle elnök vehemens diplomáciája, vagy a hírhedten óvatos brit Európa-politika, különösen Margaret Thatcher idején (a két említett politikus kapcsán persze felmerül a „nemzeti önzés” és közösségi érdekek konfliktusának problémája is, de ez más lapra tartozik).

Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, a nemzeti szuverenitás sem megingathatatlan és örökké változatlan abszolútum. Pontos tartalma, határai mindenkor függnek a nemzetközi kontextustól, nem utolsósorban az adott állam történeti, geopolitikai, szövetségi viszonyainak és objektív érdekérvényesítési potenciáljának tényezőitől. A magyar kormány nemzetközi szerepléseiben azonban még csak nem is ennek félreismerése jelenti a legfőbb problémát. Hanem az, hogy az Európai Parlamenttel, az Európai Bizottsággal vagy az egyes tagállamok politikusaival való konfrontációk során retorikájában a nemzeti érdeknek az európai diplomáciában is méltányolt és méltányolandó fogalma általában a kormányzati érdekek fedőneveként, a kritikákra adandó érveket helyettesítő verbális gumipuskaként szolgál. A kormány és a nemzet azonosítása pedig nemcsak „Nyugaton”, de Magyarországon sem számít a diplomácia legitim eszközének.

 

Szóljon hozzá

You must be logged into post a comment.