Blog

A balettben ugrálni

A közelmúlt híre, hogy Rogán Antal, Budapest V. kerületének fideszes polgármestere, a parlament Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke idén ősszel nemcsak a sarkalatos törvényekről szóló parlamenti vitákban, de feleségével és Krumpli nevű kutyájával a TV2 Jóban Rosszban című szappanoperájában is próbára teszi képességeit. Az ügy első pillantásra jelentéktelen, a politika és a bulvár határterületén elhelyezkedő kisszínesnek tűnik. És valóban: például a magyar alkotmányos berendezkedés átalakítása, a kormányzati megszorítások vagy az ellenzék talpra állási kísérletei mellett eltörpül a hír jelentősége. Mégis érdemes a figyelemre, mivel tágabb perspektívában (és ez Rogán és más politikusok egyes további szerepléseiről is elmondható) a magyar választók politikaképére, illetve a politikával szembeni elvárásaira vonatkozóan ad alkalmat fontos tanulságok levonására. Ezek pedig – lassú, ámde tartós változásokról lévén szó – az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válnak a politikai küzdelmek jellege, a pártok és politikusok stratégiáinak alakulása szempontjából.

A fiatal magyar demokráciára jellemző általános politikaértelmezés az utóbbi időkig meglehetősen konzervatívnak volt mondható. Annak ellenére, hogy a választók híresen bizalmatlanok a politikusokkal és többnyire a kormányokkal szemben is, a politikusokkal, a politikával szembeni elvárásaik, vagyis a „milyennek kell lennie a politikusnak?” kérdésre adott válaszaik alapján alakot öltő ideális politikus tulajdonságai és viselkedési kultúrája sokkal előbb juttathatták eszünkbe a dualizmuskori politikai emlékalbumokban megjelenő kifogástalan modorú, áthatolhatatlan szivarfüstbe burkolózó államférfiakat, mint hús-vér embereket. Míg az öltöny és a nyakkendő elhagyása, helyette kordzakó és farmer viselése már hosszú ideje belefér a kisembert meghallgató és megértő politikus imázsába, az önirónia, illetve a trash-médiában való szereplés már kockázatokat rejt magában. Ékesen igazolja ezt azoknak a politikusi próbálkozásoknak (például Gyurcsány Ferenc, Bokros Lajos vagy Mesterházy Attila táncos produkcióinak) a visszhangja is, amelyek talán korai és kétségkívül ügyetlenre sikerült kísérletet tettek a bulvár felé történő merészebb nyitásra. (A konzervatív atmoszférának persze kétségtelenül vannak pozitív velejárói is, mindenekelőtt például az, hogy ­– csekély számú és elszigeteltnek mondható ilyen próbálkozásoktól eltekintve – politikusaink hálószobatitkai, esetleges házastársi botlásai a mai napig is többé-kevésbé tabunak számítanak a politikai küzdelmek arénájában.)

Tamás Gáspár Miklós nemrégiben a Magyar Narancs hasábjain értekezett Karl Marx és Max Weber nyomdokain haladva politika és hatalom mitológiájának és „varázstalanításának” dialektikájáról. Bár az ő (a neomarxista kultúrkritikai hagyományokban gyökerező) megközelítésében a magyar politika máris az olcsó tömegigényeket kielégítő médiaszemét posványába süllyedt, azt kell mondanunk, hogy a magyar politikusok mind a bulvár, mind pedig a webkettő használatában rendkívül kockázatkerülők, és csak lassan zárkóznak fel a nemzetközi trendekhez. Igaz, hogy ma Orbán Viktor már különösebb kockázat nélkül dekázhat zokniban a parlament udvarán, és az sem vált ki különösebb megrökönyödést, ha Mesterházy Attila Hajdú Péter kérésére álszakállban pózol az egyik legnézettebb bulvárműsorban, de a hagyományos politikusi tekintélyt hazánkban egyelőre csak szűk keretek között lehet próbára tenni. Jól mutatta ezt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt sorsa is, amely 2010-ben látható médiajelenléte ellenére lényegében már a jelölés során megbukott, szemben a számára mintával szolgáló, a főváros vezetését elnyerő izlandi viccpárttal.

Pedig politika és bulvár idegen, legfeljebb óvatosan, tapogatózva közeledő kapcsolata nem szükségszerű a modern tömegdemokráciák korában. A politikai bulvár számos országban (és nemcsak a sokat emlegetett „boldogabb Nyugaton”) a pártküzdelmek fegyvertárának bejáratott és fontos eszköze. A népszerű talk showkban, vetélkedőkben vagy akár filmekben és sorozatokban való szereplés épp a hagyományos politikusi szerepkörből való nyilvános kitörés által hajthat hasznot a hatalomért versengőknek. Ama bizonyos „emberi oldal”, az öltöny és a hatalom mögött megbújó „hétköznapi kisember” megmutatása különösen alkalmas a pártokhoz lazán kötődő, avagy pártot nem választó szavazók megszólítására, mozgósítására, hiszen ezek a képlékeny politikai preferenciákkal rendelkező választók gyakran nem szakpolitikai állásfoglalások, hanem eseti benyomások, személyes szimpátia alapján „sátraznak le” egy-egy politikai erő vagy politikus mellett.

Rogán Antal merész és számos politikustársának óvatosabb tapogatózásai a bulvár világában azt jelzik, hogy a politika képzete körüli tömjénfüst – igaz, lassan és persze mindig megkésve – Magyarországon is oszladozóban van. Természetesen távol vagyunk még attól, hogy vezető kormányzati tisztviselők saját sörhasukról készült fényképekkel küzdjenek a beteges elhízás ellen (amint azt már közel fél évtizede Japán két miniszterhelyettese is megtette), vagy hogy Bob Rae, Ontario egykori tartományi miniszterelnökének példáját követve a közszolgálati televízió műsorában meztelenül ugráljanak a fagyos tó vízébe. Személyes ízlésünk szerint minősíthetjük ezt a tendenciát örvendetesnek, mert közel hozza a politikát az állampolgárokhoz, és demisztifikálja a politika világát; vagy káros a közéletet silányító és a valóban fontos kérdéseket háttérbe szorító fejleménynek. Nem kétséges, hogy mindkét álláspont mellett számos érv felhozható. Azt azonban nehéz lenne kétségbe vonni, hogy a változás feltartóztathatatlan, különösen azt figyelembe véve, hogy a választók között idővel egyre gyarapszik azoknak az új választóknak a száma, akik szocializációjában szüleiknél és nagyszüleiknél összehasonlíthatatlanul nagyobb szerepet játszott a modern trash-kultúra és az internet. Így pedig hosszú távon politikailag kifizetődő lehet Rogán stratégiája, amelyet de Gaulle elnök sokszor idézett mondásával jellemezhetünk tömören: ami elkerülhetetlen, annak az élére kell állni.

 

Szóljon hozzá

You must be logged into post a comment.