Blog

KDNP: a bónusz frakció

A 2010-es országgyűlési választás után mindenki arról beszélt, hogy Magyarországon most először jöhet létre olyan kormány, melynek nincs szüksége koalíciós partnerre. A kétharmados többség „bűvöletében” azonban elfeledkezünk arról, hogy a Fidesz nem egyedül indult a választáson, hanem közös listán a Kereszténydemokrata Néppárttal. A KDNP külön frakciót alapít, felértékelődik tehát ennek a világnézeti pártnak a szerepe.

Két lehetséges forgatókönyv létezik arra nézve, hogy milyen lehet a jövőbeni viszony a Fidesz és a KDNP között. Az egyik szerint frakciószövetség jön létre, a másik szerint koalíció. Ha a két párt közötti intézményesített viszony marad a régiben, tehát marad a frakciószövetség, az lényegesen kevesebb kötöttséget jelent a KDNP számára, s kiélezett helyzetben felértékelheti a szerepét.

Márpedig kiélezett helyzet lesz. A Fidesz ugyanis rögtön a választás után világossá tette, hogy minél hamarabb dűlőre kíván jutni a kisebb parlament, az önkormányzati létszámcsökkentés és a mentelmi jog kérdésében.Márpedig mindegyik ügy kétharmados jogszabályok módosítását igényli. A kisebb parlamenthez a választójogi törvényt kell átírni, az önkormányzati reformelképzelésekhez a helyi önkormányzatokról szóló, valamint az önkormányzati képviselők választásával foglalkozó törvényt, a mentelmi jog módosításához pedig a képviselők jogállásáról rendelkező jogszabályt. De kétharmados többség szükséges a kettős állampolgárság rendezéséhez s a médiatörvény átalakításához. Ez pedig mindenképpen a KDNP-s képviselők támogatását igényli.

Arra persze kevés az esély, hogy a kereszténydemokraták komolyan szembeforduljanak Orbán Viktorral, hiszen azzal 2014-es parlamentbe kerülésüket veszélyeztetnék (a Szonda Ipsos tavaly decemberben 1 százalékon mérte őket a biztos szavazók körében). Annak viszont megvan a lehetősége, hogy kiélezett helyzetben „kérjenek valamit” a támogatásért cserébe. Mivel világnézeti pártról van szó, előfordulhat, hogy az abortuszszabályok szigorítását, az egyházi támogatások növelését szabja a KDNP egy-egy döntés megszavazásának feltételéül. Ráadásul a frakciószövetség esetén fennálló lazább kötöttségen kívül van még egy „aduász” a kereszténydemokraták kezében, jelesül az egyházak.

Az pedig komoly dilemma lehet a Fidesz részéről, hogy adott esetben nekimenjen-e az ország legnagyobb társadalmi szervezeteinek, vagy inkább engedményeket tegyen a KDNP-nek. Egy ilyen vita alkalmasint azt is megmutathatja, hogy mekkora támogatást tudnak a kereszténydemokraták önállóan felmutatni, mennyire állnak mögöttük a keresztény egyházak. A párt „szervezkedését” egyébként az a tény is elősegítheti, hogy Orbán Viktor nem kíván távozni pártja éléről, márpedig ebben az esetben a belső ügyek intézésére lényegesen kevesebb ideje lesz.

A koalíciós szerződéssel már jobban meg lehetne kötni a partner kezét, ezzel azonban maga Orbán Viktor ismerné el közvetve, hogy a KDNP súlya nagyobb az Országgyűlésben, mint amire korábban számítani lehetett. Ráadásul a koalíciós szerződés azt is jelenti, hogy a gyengébbik fél (esetünkben a kevesebb képviselővel rendelkező párt) lemond szuverenitásának egy részéről (esetünkben még inkább feladja a „függetlenségét”), melyért kormányzati pozíciót (nem államtitkári, hanem miniszteri széket) szokás kérni. Ez pedig a következők miatt jelent komoly kihívást Orbán Viktor számára.

A nyugati sajtó egy része az április 11-i első fordulót követően aggodalmát fejezte ki a Jobbik megerősödése miatt, ami részben háttérbe szorította a Fidesz győzelméről szóló beszámolókat. Ráadásul egyértelművé vált, hogy a szélsőjobboldali párt a következő ciklusban jelen lesz, mint a külföldi befektetők számára kockázatos tényező. A Fidesznek tehát még a látszatát is el kell kerülnie annak, hogy bármilyen köze van a Jobbikhoz, vagyis világos határvonalat kell húznia kettőjük között, így viszont saját radikálisai táborából veszíthet szavazókat. Éppen ezért elképzelhető olyan munkamegosztás, hogy a KDNP-re hárul a Fidesz-magtól jobbra elhelyezkedő választók megszólítása. Ám kérdéses, hogy mennyiben ingatja meg a törékeny befektetői bizalmat, ha a kereszténydemokraták folyamatosan a jobbszélre beszélnek.

A fentiekből jól látszik, hogy a KDNP, mivel szükség van rá a kétharmadhoz, a jelenleginél lényegesen nagyobb súllyal vehet részt a következő ciklus parlamenti politizálásában, de ebből két okból sem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Egyrészt csak a kereszténydemokraták saját döntésén múlik, hogy miként viszonyulnak az Orbán Viktor vezette kormányhoz, márpedig, ha továbbra is parlamenti tényezők akarnak maradni, akkor annak a legbiztosabb módja az, ha nem mennek szembe látványosan a Fidesz politikájával.

Másrészt szövetségesük igyekszik a kényes ügyeket minél hamarabb megoldani. Talán nem véletlen, hogy a kétharmados törvények módosításával kezdené Orbán a kormányzást, hiszen így ezt még az előtt lehetne megtenni, hogy a kényesebb gazdaságpolitikai intézkedéseket meg kellene hozni (s adott esetben kiderülne, hogy nincs ingyenebéd, vagyis nincs adócsökkentés, kiadáscsökkentés, a párt retorikája szerint: megszorítás nélkül). Ezzel pedig ki lehet húzni a KDNP „méregfogát”, hiszen a kétharmados kérdések rendezése után a Fidesznek elég lesz a saját abszolút többsége is a stabil kormányzáshoz.

De akár szüksége lesz a Fidesznek végig a kormányzáshoz a Kereszténydemokrata Néppártra, akár nem, az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a következő ciklusban is sokkalta nagyobb frakcióval rendelkezik majd a KDNP, mint az önállóan induló kispártok (2006-ban az SZDSZ, 2010-ben az LMP). Márpedig ez azt is jelenti, hogy egy olyan párt, „amelyre senki sem szavazott”, bizottsági elnököket, parlamenti alelnököt ad (adott esetben többet, mint például az LMP), miközben önálló működés esetén a KDNP léte is veszélybe kerülne.

A párt pedig csak látszólag független, hiszen még saját képviselőjelöltjeit sem határozhatta meg egyedül, róluk is egy másik párt vezetője döntött. Természetesen jogilag nem kifogásolható az önálló KDNP-frakció, ám mégis elgondolkoztató, hogy, bár korábban a Fidesz és a KDNP rendre bírálta a kormányzó szocialistákat (korábban a szabad demokratákat), hogy társadalmi felhatalmazás nélkül kormányoznak), most a kereszténydemokraták esetében ez fel sem merül.

Gyömöre Máté, elemző

Progresszív Intézet

 

Szóljon hozzá

You must be logged into post a comment.