Blog

Az MSZP 20 éve

Az MSZP elmúlt 20 évét számos feszültség kísérte, ami egyben sajátos korrajzot is ad a magyar társadalomról. Az 1990-es választáson még elszigetelt kommunista utódpártként a szavazatok kevesebb mint 11 százalékát szerezte meg, és mindössze 33 mandátummal rendelkezett a 386 képviselői helyből. Ehhez képest négy évvel később  már abszolút többséget szerezve, 209 mandátummal a legerősebb párttá vált, és azzal az SZDSZ-szel alkotott koalíciót, amely korábban radikális antikommunizmusával egyik legelszántabb ellenfele volt. Az a párt, amely végrehajtotta az elsı nagyobb és rendkívül népszerőtlen kiigazítást (Bokros-csomag), néhány évvel később Medgyessy 100 napos programjával olyan mértékben kezdett el jóléti kiadásokra költeni, hogy hosszú évekre növekedő pályára állította az államháztartási hiányt. Ugyanilyen ellentmondást állapíthatunk meg a párt szervezeti struktúrájában is. Egy demokratikus, kompromisszumot követelő képződményről van szó, amely azonban a gyakorlatban lassítja a döntéshozatalt, és az egységnek még a látszatát is kikezdi, ráadásul a végeredményt tekintve nem hatékony működést eredményez.

Az MSZP majdnem egyidős a III. Magyar Köztársasággal, amellyel hasonló történetet jártak be 20 évvel ezelőtt: az előbbi diktatórikus állampártból európai szociáldemokrata párttá vált; utóbbi pedig egypárti diktatúrából lett ugyanilyen rövid idő alatt demokratikus jogállam. A megújulás során az MSZP is igyekezett a lehető legtöbb véleményt integrálni: ezt maga a pártstruktúra is demonstrálta, amelyet nagyfokú autonómiával rendelkező platformok, tagozatok sokasága jellemzett és jellemez mind a mai napig.

A Magyar Szocialista Párt által a rendszerváltás idején kiépített struktúra tette lehetővé, hogy sok autonóm érdek, vélemény artikulálódhasson, és ezek a legmagasabb szinten is megjelenhessenek. A párt felépítése pedig arra kötelezte és kötelezi ma is a vezetőket, hogy a magyar politikában olyannyira hiányzó – és még inkább szükséges – kompromisszumot keressék, hiszen egymás nélkül képtelen lennének döntést hozni. Ugyanakkor ez a fajta sokszínűség kétségkívül hátrányokkal is jár, hiszen nemcsak a döntéshozatalt, hanem a koherenciát is gyengíti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a párt képtelen hirtelen, azonnal reagálni, vagy szükség esetén éppen gyökeres fordulatot venni, míg a belső viták a külvilág felé gyakran úgy jelennek meg, mintha az MSZP egy állandóan marakodó, döntésképtelen párt lenne, amely a legalapvetőbb kérdésekben sem képes egységes álláspontra jutni és aszerint cselekedni. Tény, hogy az ilyen természetű „zavarok”, a választók fejében tényleges zavarokat tudnak okozni, hiszen sokszor nehéz felismerni, az adott pillanatban mi is a párt hivatalos álláspontja, irányvonala. Ennek kapcsán pedig nem szabad elfelejteni, hogy az itthon Orbán Viktor által meghonosított vezetési stílus, bár kétségtelenül kevesebb lehetőséget ad a nyilvános vitára, a vélemények artikulálására, egyben lényegesen hatékonyabb és gyorsabb döntéshozatalt is eredményez. Talán nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc is kísérletet tett az MSZP Alapszabályának olyan módosítására, amely lényegesen központosítottabbá tette volna a pártot, ahogy az sem, hogy ez végül elbukott. Mindemellett, amikor igazán nagy volt a baj, a frakció és a párt mindig képes volt egységes maradni és ideiglenesen félretenni a véleménykülönbségeket: ezt mutatja a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett bizalmi szavazások megszavazása, valamint a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormány takarékossági intézkedéseinek támogatása is, amelyek pedig kétségtelenül sok népszerűtlen, ámde szükséges elemet is tartalmaztak.

Az MSZP sajátos struktúrája egyben megadja a választ arra is, miért nem volt képes a párt 20 év alatt „kinevelni” saját miniszterelnökét, ahogy azt is, miért kellett az idő előrehaladtával „külsős” kormányfőt keresni. A kilencvenes éveket egyértelműen a párt nagy öregjei uralták, akik már csak tekintélyüknél fogva is képesek voltak arra, hogy integrálják a különböző érdekcsoportokat, felsorakoztassák maguk mögött az egyes platformokat, helyi szervezeteket. Ugyanakkor az „újak” már nem rendelkeztek ezzel a képességgel, nem volt az előbbiekéhez hasonlítható, önálló autoritásuk, amelyet megkérdőjelezhetetlennek tartott volna mindegyik oldal; így végül mindenki „valakinek az emberévé vált”. Ebbe az állóvízbe érkezett Gyurcsány Ferenc, aki sajátos módon nem az MSZP vezetői között, hanem elsősorban a tagság körében tett szert nagy népszerűségre, és e támogatottságra építve igyekezett vezetni mind a pártot, mind a kormányt.

Kevesebbet emlegetett, ám nehezen kétségbe vonható tény az is, hogy az elmúlt 20 évben az MSZP rendkívül sokat tett az esélyegyenlőség megteremtéséért. Az első párt volt például, amelyik nemcsak beszélt a női kvótáról, hanem meg is valósította azt saját választási listáján. Megszűnt a sorkötelesség, lezajlott a haderőreform, aminek következtében korszerű, külföldi missziókban hatékonyan bevethetőönkéntes hadsereg jött létre. Az MSZP bebizonyította azt is – igaz ehhez általában szinte a végveszély nyomására volt szükség –, hogy képes a válságkezelésre, képes arra, hogy szükség rendkívül népszerűtlen intézkedéseket is magára vállaljon.

Felmerül a kérdés, hogy ezek után milyen jövője lehet az MSZP-nek. Tagadhatatlan, hogy Európa számos országában visszaszorulóban vannak a baloldali pártok, ám ez annak is köszönhető, hogy kezd kiegyenlítődni az a hegemónia, amely az évtized első felében volt jellemző a baloldali pártok javára. Ráadásul a baloldali pártok korábban enyhe jobboldali gazdaságpolitikával tudtak nyerni, míg most a jobboldali pártok valamelyest baloldali gazdaságpolitikával próbálkoznak (erre kiváló példa a David Cameron féle progresszív konzervativizmus). Ugyanakkor az MSZP számára a 2010-es választás vízválasztó lehet, elvégre egy 20 éves párt esetében igencsak időszerű megújulásról beszélni. Azt azonban a jelenlegi ismereteink alapján kijelenthetjük, hogy baloldali pártra/pártokra, mint a jobboldal alternatívájára a jövőben is szükség lesz. Az ugyanakkor kizárólag az ide tartozó politikai erőktől függ, hogy a baloldal és az MSZP kormányképes erőként vagy ellenzékiségre kárhoztatott középpártként fog a jövőben tovább élni, és ebben az előttünk álló kampánynak nagy szerepe lesz. Vagyis a legfontosabb, hogy az MSZP azonosítható világképpel, világos vízióval rendelkezzen arról, miként képzelik el az ország jövőjét, mert a választók egyedül erre tudnak voksolni.

Gyömöre Máté, elemző

Progresszív Intézet

Szóljon hozzá

You must be logged into post a comment.